A limerik (vagy angolosan: limerick) abban a formában, ahogy ma ismerjük, a viktoriánus Anglia Janus-arcú terméke. Az egyik arcát Edward Lear, a nonszenszversek írója és illusztrátora tette olyan népszerűvé, hogy a vicclapokban valóságos népmozgalommá vált ilyen ötsoros, aabba rímképletű badar versikéket fabrikálni, melyeknek első sora általában személynévre végződött, vagy a várost nevezte meg, ahol a limerik szereplőjével a további négy sorban elbeszélt bámulatos badarság megesett. A Janus-arc másik fele a prüdériájáról híres korszak visszájáról tekint ránk. Ez az értelmiség obszcén folklórja, amely a XX. század közepéig csakis szájhagyomány útján terjedt. A műfaj illetve versforma valójában sokkal régebbi eredetű, csíráit már a középkori angol költészetben is kimutatták. Büszkék is rá az angolok, és annyira a nyelvükbe ágyazottnak tekintik, hogy azt tartják, jó limeriket írni csakis angolul lehet. Mióta 2002-ben az Európa Könyvkiadónál megjelent a Magyar badar, bízvást elmondhatjuk, hogy a limerik életre kelt és vidoran tenyészik magyarul, igazi költők, leleményes műkedvelők és persze dilettánsok kezén is, kötetekben, interneten és magánúton. A kötet címe fogalom lett és hivatkozási alap. Ennek a régen elfogyott és gyakran keresett gyűjteménynek a zömét ebben a kötetben is megtalálja az olvasó, alaposan kiegészítve az azóta született limerikek javával. Akad köztük jó néhány malac, sőt bízvást disznónak is nevezhető példány, de a szemérmes olvasó is bőven találhat kedvére valót. A kötet előszava nemcsak a műfaj történetét meséli el, hanem a jó limerik készítésének receptjét is az olvasó kezébe adja.