Csillag és szentjánosbogár – szeretni való fények járják be ezt a kötetet.

 Debreczeny György jól bánik a vers fényeivel, fókuszál, szétszór, részekre bont, szivárványt készít, s ha kell, akár lézerdárdát is.

 Költészete egyszerre összefoglaló és megújító kísérlet: megtanult mindent, ami megtanulható, s tud mindent, ami sohasem lesz iskolás anyag. A huszadik-huszonegyedik század gyermeke, megszabadult a kötelező poétikai sallangoktól, de benne lélegzik a líra egész múltja, s az a tétova félmúlt és dadogó jelen is, amire még kíváncsi lehet a versolvasó ember. Mindaz, amiben a jövőt sejtheti.

   Autonóm alkotások, valamint szellemes szó-, mondat-, szakasz- és kép-kollázsok sorakoznak a könyvben, gazdagságuk egyszerre zavarba ejtő és felemelő. Vendégszövegek, átírások, befogadott szavak és kilökött gondolatok állnak össze úgy saját költészetté, hogy a lírai én sohasem szorul háttérbe. Ragyog – mint a fent említett csillagok, vagy a szerényebb bogárkák.

 Lepődjünk meg, háborodjunk fel: higgyünk akármit múltról, jelenről, akár jövőről is, ez az egyszerre befogadó és kitaszító szöveg hitelesebb képet fest világunkról, mint az ezernyi titkos szolga pompázatos napi-jelentése.

 Képviseleti költő, de senkitől nem fogad el megbízást. Járja a maga útját, néha társakkal, néha magányosan. Az olvasó társa lehet, ha szelleme éppoly villódzó, mint az övé, akár hű társa is.

 Mint „rossz lány a kölcsönvett lámpafényben/ foltozgatja az egylyukú hálót/ hárfajátékkal szórakoztatja az embert/ akit a kútból kihalásztak”- és jól tudjuk, ez az egylyukú háló minket fogott meg, mi vagyunk a mindenség kútjából kihalászott szerencsések, értők, elhívatottak között a kiválasztottak

 Felkavaró könyv, ritka olvasmány, rejtjeles térkép ez a kötet köznapjaink kusza partvidékéről. Harsány hangjai, okos csendjei egyaránt poklot tagadnak, jövőt ígérnek.