Kezdik megszokni (a) Debreczenyt.

Vagy nem.

Amikor kilép a rivaldára, még meg sem szólal, már megjelenik az arcokon az a jellegzetes, beavatotti közvigyor, lesz, ami lesz, szórakoztatva érzi magát a kedves közönség, azért is érkezett, mulattatva lesz, agy kikapcsol, mimikai izmok készültségbe helyezve.

Számtalan fellépés és számos megjelent kötet után, ma is ez a helyzet, s amikor rajongói azt hiszik, már értik, akkor tuti félreértik, s amikor kezdik értelmezni, sőt megmagyarázzák, no akkor már ugyancsak igyekezniük kellene,hiszen fejük felett már kötelékben repülnek az ötcsillagos döglött halak az évszázad mérkőzésére előkészített, műfüves Nemzeti Planetárium felé, s kopoltyú-hónuk alatt vidoran csillan az utolsó szaloncukor, ez lesz a végső, csörgő sztaniolcsokra, akárha kondenzcsíkot húzó felderítőraj rajzolna párhuzamosokat a tavaszi paplan-kék égre, s alant, a kapuk előtt zúg a vedlett ruházatú betűvető közmunkások kórusa:

angárd avantgárd!

Köves István