Györe Gabriella : Nőgyakorlat (kötésminták)

nogyakorlat-kotesmintak

vers az egy igazán praktikus dolog. 

Mindenfélére használni lehet. Bele lehet dobni a fürdővízbe, és mellé lehet feküdni az ágyba. El lehet siratni, mint a nagymamát, és ki lehet húzni az orrunkból, mint a taknyot. Mutogatni lehet, mint a punit a mosdóban, és lehet vele rajzolni egy pelikánt. El lehet veszíteni és rá lehet csörögni, ki lehet nyitni és be lehet zárni. Meg lehet ünnepelni, mint az első menzeszt, és ki lehet kaparni, mint a sütőből a több napos csirkét. De hogy vajon kedves, lelkes, értő olvasókat lehet-e neki szerezni, azt már nem tudom.  Ez már egy sokkal bonyolultabb ügy.  

Viszont a Nőgyakorlat versei jó eséllyel indulnak. Ebben biztos vagyok.

 Erdős Virág

Györe Gabriella (1974) Budapesten született. Hívták kislányomnak, jó- és rossz tanulónak, diplomásnak, magasan képzett irodai alkalmazottnak, gyámi tanácsadónak, újságírónak, szerkesztőnek, szerelmemnek, szeretőnek, barátnak, s más neveken. Fordításai Morgenstern Bitódalaiból 2014-ben jelentek meg a Syllabuxnál. Ez az első önálló kötete.

Részlet a könyvből

Végre majdnem megragadtam – fejvesztve menekül.

Jeladóját régen elejtette.

Muszáj magam megtaláljam, mielőtt alámerül,

s jeltelenül...Tovább

nyomtatott 1575Ft

Terjedelem: 106 oldal
ISBN: 978-615-5578-14-4

Személyes átvétel a kiadóban (ingyenes)
Belföldi csomagolási és postaköltség 1500 Ft
2022 szeptember 1-től csak magánszemélyeknek tudunk számlázni
Szerző: Györe Gabriella
Borító: Friss Krizstina

Kulcsszavak:

vers, női lélek

Formátumok:

Vélemények

A kártyás fizetés szolgáltatója a CIB bank. Elfogadott kártyák: Mastercard, Visa, Visa Electron