Lázár Júlia : Még

meg

Lázár Júlia nagyjából tízéves követési távolsággal megjelent három kötete három korszak: elkülönülő életérzések, átalakuló világ. Ugyanaz a válaszokat kereső, öntörvényű személyiség szólal meg bennük, mégis kirajzolódni látszik egy beszédes ív: lázadás–keresés, szabadság–vállalás, keserű rezignáció. Ahogy egyik versében írja: „magad vagy ez a kor”.

Mesterházi Mónika „Dacolni, mint a fák” Lázár Júlia verseiről (HOLMI, 2011. december) http://www.holmi.org/2011/12/mesterhazi-monika-%E2%80%9Edacolni-mint-a-fak%E2%80%9D-lazar-julia-verseirol

„Új kötete egy negyedszázados pályán mindössze a harmadik állomás: Ujjnyomok című kötete 1988-ban, Az ismeretlen pedig 2001-ben jelent meg. A kötetnyitó versekben ott folytatja, ahol abbahagyta, csak talán több a tárgyias leírás, a külső megfigyelés, korábbi verseinek balladai tragikumába a jelenvaló világ erősebben szűrődik be. De két új ciklusa, a B. a metrón és a B. és az új év váratlan újdonsággal is szolgál: az alkotókedvet felőrlő időhiány szorításában a költő megpróbálja legyőzni szorongató körülményeit. Személyes használatra kifejlesztette a naplóverset, amely látszólag oldottabb, mint ahogyan általában ír, de ezt egyrészt indokolja a műfaj, másrészt, ha nem indokolná, sem lenne baj, hiszen a gyakorlott költő az esetleges és mulandó tapasztalatokban is meglátja azt, ami túlmutat esetlegességen és szembeszegül a mulandósággal. Harmadrészt meg mindez csak a látszat. Valójában itt is minden a helyén van, csak éppen az akvarellfestő virtuóz könnyedségével, laza ecsetkezelésével viszi fel a papírra azokat a színeket és vonásokat, amelyek egyszerre őrzik saját lendületüket és rögzülnek feledhetetlen képpé.” Ferencz Győző

Részlet a könyvből

gyógyítani nem mentem Afrikába 
és nem tanultam zongorázni se 
és nem lettem se hercegnek, se grófnak 
de miniszternek sem a kedvese 

 

almacsutkákat bútorokra tettem 
egyéb bűneim száma...Tovább

e-book 450Ft
nyomtatott 2000Ft

Terjedelem: 79 oldal
ISBN: 9789638928962

Műszaki szerkesztő: Nagy Lajos
Szerkesztő: Hollósy Ferenc
Szerző: Lázár Júlia

Kulcsszavak:

Költészet

Formátumok:
MobipocketEPUB

Vélemények

A kártyás fizetés szolgáltatója a CIB bank. Elfogadott kártyák: Mastercard, Visa, Visa Electron