KorKép

- egy könyv ami értünk (és nekünk is) szól.
Nádas Pál, a Mozgásjavító Iskola nyugdíjba vonult igazgatója megírta az elmúlt 25 év legnagyobb, a mozgássérült gyerekekért végrehajtott beruházásának történetét.
Látszólag. Valójában megírta azok történetét, akik az elmúlt 25 évben a mozgássérülteken segíteni akartak, és azok történetét, akik ezen az ügyön is csak nyerészkedni szándékoztak.
Az első meglepetésem e mű kapcsán az volt, hogy ritkán találkozik az ember olyan szakmai - nagyrészt tudományos precizitással megírt - tanulmánnyal, amit az első sorától az utolsóig
érdemes és érdekes végigolvasni.
A második meglepetésem, hogy azt hittem, ez a könyv a Mozgásjavító iskoláról szól. De ez a könyv legalább annyira szól a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben valamit alkotni akaró ember sorsáról, harcáról az ostoba bürokráciával, tisztességtelenséggel, nemtörődömséggel, mint egy iskola fejlesztéséről. Félreértés ne essék, Nádas mindig a tényekkel foglalkozik, sértő megjegyzést alig tesz bárkire is, de láttatja az akadályokat, az akadályozókat, mint ahogy láttatja a segítőket is. Így lesz ez a könyv elkeserítően megrendítő kórtörténet és gyönyörűséges sikerlexikon. Így érezzük át a kínlódást, a kudarcokat, amelyeket el kellett szenvednie, de így érezteti meg velünk a siker mámoros pillanatkáit is. Jó érzékkel teszi, hogy teret ad könyvében tanárok, diákok véleményének. Jó érzékkel teszi, hogy olykor saját szubjektív gondolatait is közli. Jó érzékkel teszi, hogy megemlékezik hírességekről és hatalmasságokról néhány sorban, akik tettek az ügyért valamit. Tanulmánya fontos útmutató lehet a mozgássérülteknek épületet tervező mérnököknek, a fejlesztéseken fáradozó gyógypedagógusoknak, a segíteni akaró politikusoknak. Könyve mintaként szolgálhat a pedagógiai munka új útjait keresőknek, a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásáért dolgozóknak. Ha ma bemegy bárki is a Csillagház iskolába vagy a Mozgásjavítóba, modern, vidám környezetet talál, mosolygó (és nagyon sérült) gyerekekkel találkozik, értelmes, elkötelezett, keményen dolgozó stábbal beszélgethet. A nyomorúság érzése sehol. Műszakilag és szellemiségében is világszínvonalú iskolát hagyott utódaira Nádas Pál. Megfejelte a teljesítményt ezzel a tanulmánnyal, hogy ha valaki ilyesfajta alkotásba kíván kezdeni, legyen miből megtanulnia, hogyan kell csinálni, hogyan kell sikerre vinni a dolgokat Magyarországon.
A tanulmány mégsem teljes. A szerző szemérmesen elhallgatja saját infarktusát, lelki szenvedéseit. Igaza van, erről elég, ha családja és néhány barátja tud. Azt is csak sejtjük, van ebben a felépült iskolában egy titkos ajtó, amelyet nem akar kinyitni. Mint a Kékszakállú Herceg várában, ott hullámzik mögötte a könnyek tengere.

                                                                                              -demi-