BÜKI ATTILA költő, mese- és gyermekvers- szerző, tanulmány- és prózaíró, esszéista, publicista, szerkesztő kiváló festőművész is. A hetvenedik életévébe lépő szerző drámáinak világa szervesen kapcsolódik a lélektani, társadalmi színműírás finom valóságmegjelenítő áramlataihoz, a tradicionális lélekelemző és helyzetértelmező realizmus, illetve a modern - mert, jelképies, példázatos jelentéssugallatokkal egyre bőségesebben töltekező - pszichológiai realizmus jól ismert vonulataihoz és mintáihoz. A jellegzetes családi, szociális, morális konflitusformákat és a korszakjelző emberi sorstragédiákat kibontakoztató szituáció- és karakterábrázolás olyan típusát teremtve meg, amely napjainkban egyre ritkább - holott a mai válságos időkben igencsak elévülhetetlenül szükséges és aktuális az ilyenfajta önismeret gazdagító drámai létdiagnózisok feladatvállalása.  Etikai és esztétikai szempontból is az a művészi-szemléleti vagy dramaturgiai irányultság kap új szerepet, amely az analitikus krízis-színjáték naturalisztikus formaváltozatainak hauptmanni, ibseni, csehovi örökségétől a lélek- és sorsfeltáró tragikumlátás Sarkadi-, Szakonyi-, Fejes-, Csurka-, Serfőző-féle példáin át ível tovább (csak a legutóbbi évtizedek bizonyos sajátos magyar drámafolyamatainak tekintetében). A fájdalmas személyes és közösségi sorsformálás tipikus jelenkori megnyilvánulásait látleletező állapotrajzok ezek a művek, a sokféle érzelmi, erkölcsi leépülést, önpusztítást, kiszolgáltatottságot, kiúttalanságot megmutató jelenetsorok. Nagy, lenyűgöző konfliktusok helyett is inkább a végzetes dezillúzió romboló, felőrlő erői domborodnak ki, s így az emberi életremények eróziójában a céltalan hányódás, az önmegsemmisítő pótcselekvés-özön, az értékdevalváló örökös nyűglődés kisszerű jelenséghalmaza uralkodik feltartóztathatatlanul el...

      Bertha Zoltán

      irodalomtörténész